Mások 2. rész – Trónok Harca


 

Mások 2. rész - Trónok Harca

Rövid történelem

A legenda szerint Észak legtávolabbi felén jelentek meg először 8000 évvel ezelőtt. Ekkor még Westerosban béke honolt az Erdő gyermekei és az Első Férfiak közötti paktumnak köszönhetően és emiatt felkészületlenek voltak egy váratlan invázióra. A mások érkezését hosszú tél és sötét időszak előzte meg, amit Hosszú Éjszakának neveztek el, ám nem világos, hogy szószerinti sötét időszak volt vagy csak egy művészi kifejezés.

A mások lerohanták Westeros nagy részét és hamar kiderült az emberek számára, hogy verhetetlenek a harcban. Képesek feléleszteni elesett ellenségeiket s elhullott állataikat, hogy hű katonaként szolgálják új urukat. Az Első Férfiakat és szövetségeseiket visszaszorították egy hosszú és kimerítő háború után.

Mások 2. rész - Trónok Harca

Üdvösség az Obsidian felfedezésével jött el (másnéven Sárkányüveg), amivel végezni lehet a Másokkal, valamint egy hatalmas hős érkeztével, ki a háborút vezette. Ez a hős Keleten Azor Azhai néven volt ismert, ki tűzkarddal volt felfegyverezve, amit Fényhozónak hívtak. (Lightbringer)
A Hajnal Háborújában Azhai vezette a hadjáratot azzal a céllal, hogy visszaszorítsa a másokat és száműzze őket a falon túlra, Észak legtávolabbi felére. A háború után Brandon Stark építtetett egy hatalmas falat jégből, ami megakadályozza, hogy a mások ismét visszatérjenek a délvidékre és megalapították az Éjjeli Őrség testvériségét, hogy védjék a falat, ha támadni próbálnának. Ennek következtében megépítette Deres várát és ő lett Észak királya.
Az Erdő Gyermekei varázslatokat helyeztek el a falakban, ami megakadályozza, hogy a fal alatt, felett vagy azon keresztül áttudjanak jönni.

What's Your Reaction?

Angry Angry
0
Angry
Cute Cute
0
Cute
Geek Geek
0
Geek
LOL LOL
0
LOL
Love Love
0
Love
Omg Omg
0
Omg
Sad Sad
0
Sad
Scary Scary
0
Scary
Wtf Wtf
0
Wtf

Comments 0

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mások 2. rész – Trónok Harca

log in

Captcha!
Don't have an account?
sign up

reset password

Back to
log in

sign up

Captcha!
Back to
log in
CLOSE
CLOSE